Embedded Files
A fotó a Furtnerteich Dürnberger Moor nevet viselő Natura 2000 területen készült Ausztriában.
Az ember nehezen viseli a bizonytalanságot.
Szeretünk úgy élni, hogy közben azt érezzük: nagyjából rendben vannak körülöttünk a dolgok. Van valamiféle stabilitás az életünkben, működik a kapcsolatunk, van munkánk, egészségesek vagyunk, és a szeretteinkre is számíthatunk. A hétköznapok jelentős része tulajdonképpen arra épül, hogy ezt a biztonságérzetet fenntartsuk magunkban. Aztán néha történik valami, ami hirtelen megbontja ezt az egyensúlyt. Egy szakítás, betegség, veszteség vagy akár csak annak felismerése, hogy az életünk nem abba az irányba halad, amerre szerettük volna.
Irvin D. Yalom pszichoterapeuta szerint minden ember osztozik négy „végső aggodalomban”: a halál tudatában, a szabadság terhében, az elszigeteltség élményében és az élet értelemnélküliségének a kérdésében. Ezek nem patológiás jelenségek, hanem az emberi lét részei. Mégis sok energiát fordítunk arra, hogy ne kelljen közvetlenül szembenézni velük. Gyakran ezért kapaszkodunk túlzottan szerepekbe vagy külső stabilitásokba. Abba, hogy „ki vagyok” a munkámban, a kapcsolataimban vagy éppen a testem működésében.
Az Egzisztenciális pszichoterápia egyik része különösen megragadt bennem. Yalom arról ír, hogy a terápiában néha fontos feladat a dezidentifikáció: annak felismerése, hogy nem vagyunk azonosak a szerepeinkkel, a teljesítményünkkel vagy az éppen aktuális élethelyzetünkkel. Ez elsőre akár ijesztően is hangozhat, pedig sokszor éppen ez ad nagyobb belső stabilitást. Mert ha az identitásunk kizárólag külső dolgokra épül, egy váratlan krízis könnyen az egész önképünket megrendítheti.
Sok ember pontosan ezt éli át nehéz időszakban. Nemcsak az fáj, ami történt, hanem az is, hogy hirtelen elveszítik azt a kapaszkodót, ami addig meghatározta őket. „Ki vagyok, ha már nem vagyok ebben a kapcsolatban?” „Ki vagyok, ha nem tudok ugyanúgy teljesíteni?” Ezek sokkal mélyebb kérdések annál, mint amilyennek elsőre tűnnek.
A segítő beszélgetések során gyakran éppen ezekhez a kérdésekhez kerülünk közelebb. Nem feltétlenül kész válaszokat keresünk, inkább megpróbáljuk jobban megérteni, hogyan működünk bizonytalan helyzetekben. Mihez menekülünk, mit próbálunk görcsösen kontrollálni, milyen mintázatok ismétlődnek újra és újra az életünkben. Sokszor már az is változást hozhat, amikor valaki először tud őszintén ránézni arra, amit addig folyamatosan próbált elkerülni.
Yalom több helyen ír arról is, hogy az ember paradox módon sokszor akkor kezd el igazán élni, amikor szembesül a saját végességével. A halál tudata nemcsak szorongást kelthet, hanem segíthet tisztábban látni azt is, mi fontos valójában. Hogy mennyi energiát fordítunk megfelelésre, halogatásra vagy olyan konfliktusokra, amelyek mögött gyakran kimondatlan félelmek húzódnak meg.
Ebben a bizonytalanságban különösen fontossá válik az emberi kapcsolódás. Erich Fromm A szeretet művészete című könyvében azt írja, hogy az érett szeretet nem pusztán érzés, hanem aktivitás, törődés, figyelem és felelősség. Ezért tudnak a valódi kapcsolatok ennyire megtartóak lenni nehéz időszakokban. A bizonytalanságot nem tudják eltüntetni, mégis könnyebb elviselni, ha van mellettünk valaki, akihez kapcsolódhatunk.
Az egzisztenciális szemlélet egyik fontos gondolata, hogy az élet bizonytalanságát nem lehet végleg „megoldani”. Inkább megtanulunk másképp viszonyulni hozzá. Yalom az értelemnélküliség problémájáról írja:
„Az élet értelmének kérdése, mint azt Buddha tanította, nem tanulságos. Az embernek meg kell merítkeznie az élet folyójában, és hagynia kell, hogy a kérdést elsodorja az ár.”
Van ebben valami felszabadító: hogy nem kell mindenre végleges választ találnunk ahhoz, hogy közben valóban éljünk.
Page updated
Google Sites
Report abuse